Vörös sör – ennyit sikerült elolvasnom a dobozról és már töltöm is – hát nem épp vörös: inkább hússzínű, mint egy epres tejturmix és hasonlít házi szilvaléra, csak jóval sűrűbb, az illata az eperfagyié.
A kortyélmény – csakis a régi ismeretségre való tekintettel – Zolikám, ez mi a f***? Ennél kevésbé sörszerű sört még soha nem ittam. Fura, magkeserű a felütés és úgy befedi a nyelved, mint valami főzelék. Keserű, majdnem darabos főzelék. Első gondolatom az volt, hogy nem írom meg, kicsi ez a szakma, minek bántsuk egymást...
Aztán lassan elkezd édesedni ez a főzelék, de annyira sűrű, hogy nehezen csúszik – konkrétan ROSTOS, mint a régi ivólevek. Sörszerűséget egyelőre nem találtam benne, de már érzem, hogy talán meg lehet szokni. Reketye Zoli ízkompozícióiban gyakran feszül egymásnak a nagyon savanyú és a nagyon édes, és ezt nagyon lehet élvezni, ebben a sörben a kettő közé egy rostos szilvalés magkeserű főzelék kerül, amit nem könnyű megszeretni, de talán nem lehetetlen.
Emlékszem, amikor a KettleSaurust kóstoltam, elsőre borzasztónak tűnt, a végére a kedvencem lett.
Kis kortyokban ezzel is megbékélek, egész jól eliszogatom, és élvezem ahogy szétfeszítik a számat a jól eltalált, világító savak. De az biztos, hogy ezzel a testtel Zoli a sörfőzés számára ismeretlen vizekre evezett. Én meg hagytam magam, és miután lemondtam a józan észről, egész szórakoztató lett az utazás. A végére sem lett igazán sörszerű, de a gyomoragyam rábólintott az élményre, jóllaktam, és jókedvem lett tőle. Azért adott esetben egy fogmosás nem árt utána.
Reketye: Szelíd és veszélyes
Blog Station eddig nemigen írt magyar sörökről, ami érthető, hisz a Drink Station fókusza az import, és nem a hazai crafttal való kereskedés. De a sok menő külföldi sör után kicsit hiányozni kezdtek a rég ismerősök, gondoltam, egy Reketye sör kóstolásából mi baj lehet? Famous Last Words.
