Amikor 1975-ben Fritz Maytag először főzte meg a Liberty Ale-t, limitált szériás sört tervezett egy nagy amerikai hős emlékére. Paul Revere volt a hős, aki 200 évvel korábban az amerikai függetlenségi harcban figyelmeztette a szabadságpártiakat a királyi csapatok közeledtére és ezzel beírta magát az amerikai ikonok közé. A sör szempontjából azonban ennél sokkal fontosabb esemény volt, hogy pár évvel korábban az oregoni egyetemen dolgozó Stanley Brooks keresztezte az angol Fuggles komlót az orosz Szerebriankával, és a költői USDA56013 nevet adta neki. Pár évvel később ültettek is belőle egy adagot, és a termésből küldtek a Coorsnak egy adagot kipróbálásra. Sajnos a Coors számára túl intenzívnek bizonyult az íze, de mások is kipróbálhatták, mert kiderült, hogy egyaránt akalmas keserű és aromakomlónak. Ekkor már Cascade-nek hívták – a az észak-nyugat amerikai komlótermelő régióról – és Fritz Maytag úgy érezte, egy amerikai szabadság-sörbe igazi amerikai komlót kell tennie (noha magát a sört egy angol sör ihlette). Így született tehát a Liberty Ale, az a sör, mely nemcsak népszerűvé tette az gyümölcsös amerikai komlókat, és konkrétan a Cascade-ot a világ egyik legkeresettebb komlójává, de egyben feltalálta azt a fajta agresszív komlózást, ami az amerikai és a nemzetközi craft-beer karakterét azóta is meghatározza.
Rezes narancsszín folyadék csorog a poharamba, majdnem fehér szerény kis habbal. Illatában fanyar bogyós keserűség, de aztán már inkább narancsos, grépfrútos illat – ami amúgy a Cascade legjellegzetesebb karaktere. Maga a korty nagyon egyszerű, és üdítően, kicsit gyümölcsösen komló-keserű.
Majd egyre szárazabb lesz és lesz belőle valami nagyon cool komlós könnyedség, egy pillanatra olyan érzés, mintha nem lenne benne más csak komló és víz. Se nem komplex, se nem elbűvölő, kicsit főzelékes, kicsit szúrós, fás, és mégis: totálisan megvett. Van benne valami nagyon amerikai nemtörődömség, Humprey Bogart szájában billeg a cigi, James Dean nekitámaszkodik a Porschéjának, stb... Szinte az amerikai olcsó sixpack-lager craft verziója, legalább annyira könnyen iható, mint egy laza lágersör.
Anchor Liberty Ale

A San Francisco-i Anchor Sörfőzde történelmi jelentőségű sörét évek óta nem kóstoltam, és mire most felbontottam, pont el is fogyott a Drink Station raktárából, aminek az a fő oka, hogy miután a Sapporo nevű japán sörfőző óriás pár éve megvette az Anchort, tavaly be is zárta azt. Szerencsére a napokban meglett az új tulaj, egy Erzincanban született kurd milliárdos, Hamdi Ulukaya, aki Amerikában gazdagodott meg abból, hogy megismertette az amerikaiakkal a kurd joghurtkultúrát. Mivel az előző tulaj, Fritz Maytag, aki naggyá tette a főzdét, szintén egy tejgazdaságon nőtt fel, ezúttal legalább a lelkiség stimmelhet, és remélhetőleg az Anchornak méltó jövője is lesz majd, és mihamarabb viszontláthatjuk a DS polcain is!