Anchor Steam Beer

A gőzsör egy igazi amerikai legenda, ami egyetlen szépen ívelő történetben foglalja össze az amerikai sör szebbik arcát. A 19. század elején kitört az aranyláz Kaliforniában és a környék tele lett ágrólszakadt európaiakkal. Ekkoriban városok is alig voltak errefelé, az aranyásótáborok pedig hatalmasra nőttek - sok szegény európai férfi egy rakáson: természetesen sörözni is akartak. Jöttek a németek a lágerélesztőjükkel és régi amerikai hagyományt kkövetve a kéznél levő alapanyagokból meg egy kis árpából főztek is valami sört, amire ráküldték a lágerélesztőt, de a működéséhez szükséges folyamatos állandó hidegről nem is álmodhattak, a jég ezer kilométerre volt, a mesterséges hűtés pedig évtizedekre a jövőben. Így a lágerélesztő kénytelen volt melegben erjeszteni, ami egyben azt is jelenti, hogy gyorsan és hevesen. Egyik magyarázat szerint innen ered a név: a vasdongákkal többszörösen megerősített fahordóban olyan túlnyomás uralkodott, hogy amikor megcsapolták, hosszan sípolva távozott belőle a széndioxid, ami a gőzmozdony hangjára emlékeztette a szemtanúkat. A főzde a saját honlapján azt állítja, hogy a gőzsört azért nevezik gőzsörnek, mert hűtési képesség hiányában a főzde a sört egy a tetőn felállított sekély tartályba szivattyúzta éjszakára – hogy legalább a hűvös tengerparti éjszaka hűtse – ezért a főzde felett folyamatosan gőzpamacsok bodorodtak.

De, hogy ezt egyáltalán így elmondhatjuk, azt annak köszönhetjük, hogy 1965-ben egy Fritz Maytag nevű tag hirtelen ötlettől vezérelve „egy használt autó áráért” megvette az utolsókat rugó San Francisco-i Anchor Brewery-t, amit még az aranyláz idején alapítottak és megmentette, vagyis inkább szellemi folytonosságot vállalva újrateremtette annak fő sörét, a gőzsört, hivatalosabb műfaji nevén „california commont”. Később Maytag az amerikai craft-beer egyik alapító-atyja lett, többek közt ő teremtette újra az American Pale Ale-t , és ő „fedezte fel” a Cascade komlót, és általában az amerikai komlók használatát. Azzal, hogy nem a gyors maggazdagodás „amerikai álmát” követte, és nem igyekezett nagy sörfőzdévé válni, hanem a minőséget, hitelességet, hagyományt, kreativitást és más emberközeli értékeket helyezett előtérbe, valódi rendszerváltást hozott az amerikai gasztronómiában, és évtizedekre meghatározta az amerikai kisüzemi sör morális tartalmát.

Az Anchor sok mindenben jó: még ki sem nyitottam, de már megvett a hibátlan design: egyszerre elegáns és laza, jópofa és ismerős de cseppet sem közhelyes, az amerikai product design egyik csúcsterméke.
Gyönyörű, meleg borostyánszínű sör csorog a poharamba és biztatóan tömör, „off-white” (bocsánat de erre még sosem találtam jó magyar fordítást) habot épít maga fölé. Az illata nem igazán felel meg a sztori keltette elvárásoknak, semmi zord egyszerűség: belga, kekszes maláta, mézes, fügés szépség némi piritóskenyeres pörköltséggel. Mennyei.
Maga a korty mindent visz. Pehelypaplan pezsgéssel indít, majd a legfinomabb laza vizességgel terül szét, amiben kényelmesen kibontakozhat a komló üdítő könnyedsége.
Az elején a maláta pezseg, majd a komló élesíti magát, végül felharsannak a gyümölcsök.
Rég ittam ennyire jó sört: valódi modern klasszikus – leginkább talán egy belga dubbelre hasonlít, de annak minden gejl, alkoholos, édes nehézkessége nélkül. Ez a sör nagyon tud mindent, de semmit sem akar bizonygatni. Cool és elegáns. Gazdag mégis könnyen iható. Simán lehet, hogy Amerika legjobb sörét iszom: valószínűleg a szellemi örökségen kívül nem sok köze van az aranyásók steam beer-jéhez. Kizárt, hogy ennyire jó sört ittak volna.