Ébenfekete folyadék csorog a poharamba, a csorgástól egy pillanatra felhabzik, de a hab azonnal elmúlik – 10,5%-os alkoholtartalom mellett ez nem is csoda. Illata szédítő pörköltkávé és likőrilat – miért van az, hogy a kávés söröknek még az igazi kávénál is kávésabb illatuk tud lenni? (az alkohol miatt: az alkohol kiélezi és szétküldi az aromákat)
Egy bivalyerős kávés stoutot apró kortyokban kell inni, az első benyomás: szénsavas kávé. Aztán lassan odagyűlnek a gyümölcsök, megsűrűsödik a cukor, és áradni kezd az alkohol – végül konyakmeggy és medvecukor ízei hevernek félájultan a nyelvemen.
Elsőre lehengerlő az ízmennyiség, ami ebbe a sörbe került, de aztán lassan rájövök, hogy ittam én már ennél olyanabbat is, csak igen régen. És kezdem belátni, hogy minden súlyos feketesége ellenére egész könnyű, pezsgő teste van, és kifejezetten kímélő utóíze. Legalábbis nem szállja meg az ízlelőbimbóidat egész estére a komló meg a pörkölt maláta. Ez tehát egy kísérlet arra, hogyan lehet kicsit közelebb hozni az erős kávés imperial stout műfaját a fogyasztókhoz, hiszen a craft-beer korai éveiben divatos csillagromboló erejű, elképesztően ízes és testes imperial stoutok annyira csodálatosak voltak, hogy egy szűk kiválasztott rétegen kívül senki nem bírta őket meginni, vagy csak évente egyszer. Most, hogy a kézműves sör már kint van a világpiacon, érthető az igyekezet, hogy a sörfőző tekintettel legyen a sörivóra és ne csak sör szépségére.
Komoly stoutnak ez popkultúra – viszont popkultúrának elég súlyos – akár csak a Tyrannosaurus Rexen lovagló Adolf Hitler.
