Sötét narancssárga ital kövér fehér habbal. Illata üde, fűszeres, korianderes búzaillat, belga élesztő és éles méz és édes maláta, semmi kifejezetten egzotikus vagy meglepő nincs benne.
A korty majdnem szép, de aztán megérzem benne azt a savas, olajos elnyaklást, amit a bors okoz – régi házisörfőző tapasztalataim szerint. Mintha kihagyna itt a sör, egy pillanatra megszűnik a test és az íz harmóniája, majd azonnal odatolakodik egy erős kakaós keserűség.
Végül mégis összeáll az adás, noha kicsit sok a széttartó íz, de a száraz, elegáns végződés utólag is helyre rakja a kicsit nyúlós édességet. Lenyelve már minden korty igencsak rendben van, és a száj igencsak várja a következőt.
Nehéz műfaj ez a tripel, mindig van benne valami számomra nehezen befogadható bársonyos cukrosság, mély gejlség, és ebben is van, de meg kell hagyni, szépen ki van egyensúlyozva. Pedig igencsak terhelt ez a harmónia, a borsos nyaklással, a koriander zűrös kesernyés illatosságával. A leírás azt állítja, hogy az amszterdami sörfőző addig sétálgatott a holand főváros egzotikus termékeket áruló piacain, amíg kedvet kapott rá, hogy a thai alapanyagokat belefőzze egy hagyományos németalföldi sörbe. Chilit, galangalt és más effélét nemigen éreztem benne, de ez a sör éppen elég boynolult így is, úgy, hogy nem mondhatnám, hogy mindezek hiányoztak volna.
Oedipus: Thai Thai
Még mindig rendelkezik némi csiklandós vonzerővel ez a klisévé érett poszt-hippi design, mintha azt ígérné, hogy ettől titokban be lehet tépni, vagy legalábbis valamiféle egzotikus módosult tudatállapotba kerülni – ez esetben, ha jobban megnézzük maximum a thai fűszerektől. Isten hozott az Amszterdam-Bangkok hippijáraton!
