Szép diópácszínű ital gyorsan apadó sárgásbarna habbal. Illatában karamell és a tejsavas erjedés össze nem téveszthető savanyúsága keveredik. Barna színéhez képest íze meglepően üdítő és savanykás, ezen persze csak az csodálkozik, aki nem tudja, mit várjon egy oud bruintól. Fanyarsága határozott, nem túl hízelgő kóla és citrom vagy jobb esetben joghurt és szilva vetélkedik benne, és még valami: a balzsamecet leheletnyi fűszeressége, ami a stílus legkarakteresebb jellemzője.
A Vander Ghinste – ne keressük a név értelmét, ez a sörfőzdés neve, aki 1892-ben a főzdét megalapította – hasonlóan más komplex érlelt csodákhoz nem árulja el elsőre, mint tud. Kell egy kis idő, míg a folyadék üzemi hőmérsékletre melegszik, kell egy kis levegő, hogy az elsőre érezhető kicsit lapos ízek háromdimenziós szépségekké érjenek.
A sokadik kortynál gyönyörűen kibomlik a sör komplex fanyarsága, előjönnek a gyümölcsök, megcsipkedik a nyelv oldalát, majd ahogy a torok felé tart, egy távoli kiáltásként felcsendül valami nagyon fátyolos komlós keserűség mielőtt eltűnne minden és maradna a szájban a fahordós szárazság.
Megnézem a sörleírást, azt állítja, hogy enyhén savanyú, nálam ez nem áll, szerintem ez határozottan fanyar, konkrétan rágcsálom a savait, és élvezem a visszafogott pezsgést, ami aszalt gyümölcsöket rejt.
Ha elolvassuk a sörleírást, kiadja a megfejtést: a Vander Ghinste főz egy karamelles, gyümölcsös barna sört, amit aztán összekevernek egy 18 hónapig érlelt lambiccal, ami önmagában általában nagyon savanyú.
Az egésznek van egy nagyon konkrét asszociációs íztere. Elegáns ódon faszerkezet, a mélyén titkos sötét gyümölcsök, de ez nem egy desszertsör, édessége csak annyi van, hogy kiegyenlítse a savakat. Ezt a régi gyümölcsös dobozt nem lengi be a kolostorok misztikus levegője, inkább egyfajta nagyvárosi frankofon elegancia a világháborúk előtti régi világból, keménykalap és frakk, méretes szabóság, postahivatal és lokomotív pöfögése, egyszerre ódon és frissítő.
- TonyCaviar -
