Piccadilly Pilsner

A Piccadilly Pilsner pont ezt üzeni csak angol kiadásban, amit kevésbé tudnék felrajzolni, de érezni érzem. Szalmaszín sör csorog a poharamba, érdekes, hogy nem teljesen áttetsző, nem tükrösen tiszta, ahogy a szakma mondja, fehér habja hamar összeesik. Az illata nem kellemes, szúrós, savanyú, olcsósör-szag. A korty hozza az illat ígérte savankás, szúrós ízjegyeket, nem vagyok elragadtatva, de érzem, hogy valamit akar. Aztán megérzem: a sör teste csodálatosan, tejszerűen lágy, mint egy frissen felvert dunyha, tökéletes karbonációval, nagyon kellemes simogató szájérzettel. Utóízében keserűség nem található, csak néhány kenyérgalacsin. Vegyesek a benyomásaim, de az biztos, hogy ennek semmi köze a pilzenihez. Illetve ezt csak az Egyesült Királyságban lehet pilzeninek nevezni, ahol csak azok isznak ilyesmit, akiknek úgyis mindegy mit isznak, mi az ilyet úgy hívnánk, hogy olcsóláger.
Értem a trükköt, és ahogy haladok a sörrel egyre jobban tetszik – megszokom az útszéli ízvilágot, a nagyüzemi nosztalgia íztérképét, és annyira élvezem a hibátlan szerkezetet, a piha-puha karbonációt, a Cloudwater-féle jóindulatú varázslatot, hogy maga a sör pillanatok alatt eltűnik a poharamból.