Mély, gazdag barackszín ital csorog a poharamba, kellemesen tömött fehér habot vetve a sörfelszínre. Az illata először sűrű savanyúcukorka-illat, de aztán szétomlik, és lesz belőle pomelo, dinnye meg valami nehezen meghatározható erjedt déligyümölcs. De mindenekelőtt a laktobacillus jellegzetes fanyarsága, ami a sour lelkét adja – ebben a savas közegben a gyümölcsaromák kiéleződnek és szinte felnyúlnak az orrlyukadba, ébresztő hatású, elektromos zsibbadást keltve.
A korty még komplexebb képet kínál annál, mint amit az illat proponált: nem egyenes, savanyú ív, hanem mielőtt belecsapódna az elkerülhetetlen savanyú végítéletbe, meg-megáll és különféle citromos, maracujás, fenyős aromákat próbálgat. A laktobacillus savai mellé pedig még felvonultat egy kis brettanomyceses fásságot, ami a végződés nagyon enyhe komlózottságát szépen előkészíti. Maradt egy kicsi a pohárban, amit fél órával később ittam meg, és annak már határozottan grépfrút és narancsíze volt – megérzésem szerint ez megint egy szivárványízű sör, hőmérséklettől, környezettől és kóstolótól függően szinte minden gyümölcsöt ki lehet belőle érezni.
Nagyszerűen eltalált nagyon könnyen iható elegáns sour. Tulajdonképpen érzem is benne a Caprit: csodálatos érzés lehet ezt a sört úgy meginni, hogy a hűvös tengervíz szárad a bőrömön 300 méterrel Tiberius palotája alatt egy forró sziklán miközben a buganviliák virágzuhatagán keresztül egy vetkőző nimfát figyelgetek. És igen: virágzuhatag – ez az ami a novemberi Budapesten elsőre nem ugrott be de határozottan itt van a sörben, az aromafelhő, ami a délszaki virágokból árad, ha rájuk süt a nap.
