Átlátszatlan ébenfa színű folyadék egyetlen egy árnyalatra a feketétől. Gyönyörű kávébarna hab, ami lassan feloszlik, de bármikor visszajön, ha kicsit megforgatom az italt a pohárban. Illata – a oy a nagykönyvben meg van írva – csokoládé és rum, illetve: trüffel. Az íze pedig pláne: nem simán trüffel, hanem a trüffel kicsorgó közepe. Tulajdonképpen ez is csak egy csoki-íz, de mintha annak a gyümölcsösebb végén volna. Az a gyümölcsösség köszönt vissza, amit a fermentáció során kap a csokoládé. Mindez hibátlanul kiszámolt, visszafogott pörköltmaláta alapon. Majd a végén megérkezik egy jó száraz rum elegáns aromatikája.
Nekem egy ponton túl édes lett, amit nem értek, mert egyébként tökéletes volt az ízek harmóniája, és teljesen szükségtelenül kapott még egy kanál cukrot. Mintha a Hamlet közepén dalra fakadna a dán királyfi. Pedig egy ilyen fekete csokoládés kompozíció igazi dráma. A csokis stoutok mind ugyanarra a szerkezetre épülnek, a különbség az apró részletekben van, melyek itt egészen kecsesen vannak megoldva – kivéve a cukros botlást. Amúgy nem annyira vészes ez az édesség csak indokolatlan – de aki amúgy cukrot tesz a kávéjába, annak ez nem fog gondot okozni.
Nagy sör ez kellemes testtel, amiben eltűnik a 8,4% alkohol. Egy dekadens éjszaka minden csábítása, lengeteg testbe burkolva: nagyon itatja magát.
