Sudden Death

Maradandó élményként tekinthetek vissza a Two more quarters-re, az biztos. Pont ezért kezdem azzal, hogy már a látványa is kellemesebb a Three more quarters-nek.
Sőt, megkockáztatom, hogy köze nincs is hozzá, mert hogy..

Lehetne az az alapvető kérdés, hogy mit ér az élet elvetemültség nélkül?!
Mi ez, ha nem az?

Lássuk be, szerintem nem erre gondolunk, mikor azt mondjuk: “uhh de jóól néz ki”.
Úgy képzelem, hogy abban a bizonyos messzi-messzi galaxisban, és annak is egy peremvidéki űrkikötőjének kocsmájában ez kerül eléd a pultra. Trifóbiások, vigyázat…

Életem első black IPA-ja. Nem lettem a stílus rabja!
Kinézetre ne tagadjuk, hogy tényleg kölcsönöz némi tiszteletet, főleg ezzel a dobozzal (később bővebben róla..). A hab kb. a fotó elkészültéig nézett ki így, aztán apadni is kezdett gőzerővel.
Első szippantásra szinte semmit nem éreztem, mondjuk, hogy semmilyen illata volt. Aztán véltem felfedezni mégis valami gyümölcsjegyes pörkölt kávét, valahol minden alatt egy kis lekváros beütéssel – hogy milyen lekvár, arra nem sikerült rájönnöm –. A citrusokat végképp nem találtam benne. Némi melegedés után, ha nagyon beleszippantasz, elkezd porzani a holland kakaópor az orrodba, szóval kezdi is azt adni, amit elképzelünk hozzá.

Mint olyan sok európai főzde sztorijában, a Sudden Death-nél is megjelenik egy visszatérő elem, hogy voltak az USA-ban és söröztek, majd hazajöttek és elkezdtek sört főzni, véletlenül meg pont jól is. Mi meg itt az öreg kontinensen élvezzük az egészet. Az alapító srácok, Olli és Ricky nagy jégkorong fanok, és ez a rajongás az alapja a főzde ikonikus logójának, és magának a névnek is. Hirtelen halál, ami elvileg a hokiban a hosszabbításban szerzett első győztes gólra utal.

A mostani tesztalany, a Never Ever More, a Sudden Death és a Pühaste szerelemgyereke. Az észt főzdék híresek az igazán jó stoutjaikról, szóval reményeim szerint ez sem okoz csalódást, bár a 8,5% nálam még csak belépőszint az imperial stoutok világába.